Szerző: Vya
itt:
Franciaország
A megválasztása óta eltelt egy évben Emmanuel Macron francia elnök ügyesen kontrollálta az ellenzéket, és egyfajta centrális erőteret alakított ki - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Migrációról és környezetvédelemről is beszélt Ferenc pápa Emmanuel Macron francia elnökkel a Vatikánban kedden - közölte a Szentszék.
Szerző: Vya
itt:
Olaszország
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pénteken Párizsba látogat, ahol Emmanuel Macron francia elnök is fogadja - erősítette meg a római miniszterelnöki hivatalormányhivatal közleményében, cáfolva ezzel azokat a sajtóértesüléseket, hogy a két ország között kibontakozott menekültügyi vita miatt elmaradh
Emmanuel Macron francia államfő elítélte kedden az olasz kormány "felelőtlenségét és cinizmusát", amiért nem fogadta a fedélzetén több mint hatszáz migránst szállító Aquarius civil mentőhajót - közölte Benjamin Griveaux kormányszóvivő.
Benjamin Griveaux francia kormányszóvivő visszautasította csütörtökön azokat a vádakat, miszerint Emmanuel Macron rejtett módon kaphatott támogatásokat a tavalyi elnökválasztási kampányához azáltal, hogy kedvezményes áron kötött bérleti szerződéseket egyes rendezvényhelyszínekre.
Több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország mintegy nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.
Szerző: Vya
itt:
Franciaország, politika
Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök megbeszélést folytatott az EU és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója előtt Szófiában - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök reggel az MTI-t.
Szófia, 2018. május 17.
Az iráni nukleáris programról elfogadott átfogó közös cselekvési terv fenntartása és maradéktalan végrehajtása mellett foglalt állást telefonbeszélgetése során Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Emmanuel Macron francia államfő nem tudta rávenni Donald Trump amerikai elnököt arra, hogy ne mondja fel az Iránnal kötött atomegyezményt - írta a Politico című amerkai lap csütörtöki számában.
Az Európai Unió reformja nem lehet az "elitek projektje", hanem az emberek javát kell szolgálnia - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a francia államfővel folytatott megbeszélése előtt.
Eltérően ítélik meg a franciák Emmanuel Macron államfő kormányzásának első évét: 57 százalékuk szerint a köztársasági elnök a választási ígéreteit hajtja végre, de szinte ugyanennyien elégedetlenek a politikájával.